Fenyő D. György

József Attila Magyarországa – Magyarország József Attilája^*

2005-ben ünnepeljük Magyarországon József Attila születésének századik évfordulóját. Miért fontos ez az eseménysorozat, mi jellemezte, és ki is az a József Attila nevű költő, akire egész Magyarország emlékezik?

Furcsa: a többi magyar költőt senki nem szólítja keresztnéven: Petőfi Sándort nem hívjuk Sándornak, Arany Jánost Jánosnak, Ady Endrét Endrének – József Attilát viszont rendszeresen és sokan Attilaként emlegetik. Mondhatnánk erre, hogy azért, mert a vezetékneve is egy ismert keresztnév, ám ez nem magyarázat: ugyancsak keresztnevet tartalmazó családnevű más költőket, írókat, festőket vagy politikusokat nem szokás ilyen familiárisan megnevezni.

Más költőért nem szokás virrasztást sem rendezni. Megemlékezést, szavalóversenyt, tanulmányíró versenyt igen, szobrot állítani, emléktáblát leleplezni szintén, de a közös virrasztás inkább szakrális, mintsem művészeti esemény. József Attila emlékére azonban mégis nem egy helyen és nem egy körben tartottak virrasztást Budapesten és vidéken, színházban és iskolában egyaránt. Ha más költőre emlékezünk, ki szokták válogatni a versei közül azokat, amelyeket szépnek, értékesnek, méltónak tartanak arra, hogy elhangozzanak. Most már évek óta, s ezen az ünnepen különösképpen sok helyen és alkalommal végigmondták a költő összes versét: hol egyetlen színész, hol egy egész színtársulat, hol egy iskola diákjai, hol arra járó, az eseményre alkalmilag elvetődő nézők. Minden fontos, érdekes, jelentős lenne, amit József Attila írt?

És nemcsak a versek: idén jelent meg másodszor József Attila összes fényképének ikonográfiája, aztán megjelent egy olyan könyv, amelyben a költőre vonatkozó összes dokumentum fényképe megtalálható, már húsz éve elkészült összes kéziratának katalógusa, többször elkezdték kiadni összes prózai művét, jelenleg készül levelezésének teljes kiadása, és idén jelent meg összegyűjtött verseinek negyedik kritikai kiadása. Összehasonlításképpen: ha egy nagy költő verseinek elkészül a kritikai kiadása, akkor újabbra legfeljebb ötven-száz év elteltével szokott sor kerülni. S neki hatvan éven belül ez a negyedik. Mindenre szükségünk lenne, újra és újra szükségünk lenne, amit alkotott, sőt, mindenre, ami kapcsolatban volt vele?

József Attilának most december 3-án, halálának évfordulóján avatják fel a síremlékét. Ebben sem lenne semmi különös, ha nem a sokadik sírról és nem a sokadik síremlékről lenne szó. Eltemették 1937-ben ott, abban a kis Balaton-parti városkában, ahol öngyilkos lett. Újratemették 1942-ben Budapesten, mondván, megérkezett barátaihoz, tisztelőihez, olyan módon újratemetve, ami méltó a költőhöz. Azután amikor a negyvenes évek végén kialakították a szocializmus hőseinek a Munkásmozgalmi Panteont, újratemették József Attilát, mondván: a proletárköltő legméltóbb helye a proletariátus hőseinek nemzeti emlékhelyén van. Majd a rendszerváltás után ismét eltemették József Attilát, ezúttal meg azért, hogy kikerüljön abból a politikai kontextusból, amely egysíkúan proletárköltőnek állította be. Most pedig, 2005-ben elkészül az új síremlék.

Van a József Attilához való viszonyunkban valami kultikus és szakrális. Őtőle meríteni, őt követni, őtőle idézni más, mint bármely másik magyar költőtől: ahogy a Bibliából idézni más, mint bármely más könyvből. Vele kapcsolatba kerülni: mintha valaminő szellemi erővel lépnénk kapcsolatba. Ugyanakkor József Attila értékelése politikai kérdés is: az emlékbizottság elnöke a miniszterelnök volt – ahogyan az előző évtizedekben is kikerülhetetlenül meg kellett fogalmaznia minden korszaknak és politikai irányvonalnak a maga József Attiláját. És önszemléleti kérdés is József Attila: mintha minden korszak és nemzedék magamagát is megmutatná benne, nem elégedne meg azzal, hogy megfogalmazza a maga József Attila-képét, hogy kiválassza a költőnek azokat a verseit, életének és életművének azokat a korszakait és darabjait, amelyek különösképpen fontosak a számára, de a saját maga képét, önképét is József Attilában fogalmazná meg.

Nem úgy lett nemzeti költő, ahogyan Petőfi Sándor az lett – vagy ahogyan Shakespeare az angolok, Goethe a németek, Tolsztoj az oroszok szemében nemzeti író vagy költő: nem a nemzeti összetartozás szimbóluma, hanem minden egyes ember, nemzedék, iskola, irányzat számára külön-külön az. Mintha mindenki számára egyen-egyenként a legismerősebb barát, a legmeghittebb ismerős lenne. Nem szobor, hanem várva várt vendég. Nem elvont eszme, hanem személyes ügy. Róla beszélni egyének és kollektívák számára egyaránt: vallomástétel.

Nehéz megfejteni, miben áll a varázsa, az az ereje, amivel mindenkit meg tud szólítani. Őszinte vallomásossága? Tragikus sorsa? Mélylélektani érdeklődése? Finomsága és részletgazdagsága? A világgal való állandó egybefonódása, a külvilág átlelkesítése? A problémák legmélyéig való, vizsgáló tekintete? Az elvegyülés és a kiválás egysége? A jelen és a múlt egységben látása? A kérdések filozófiai elmélyítése? A kimondás pontossága, hibátlansága? Egyén és közösség egységének állítása? A rend és a szabadság harmóniájának hirdetése? Az istenhit és az istentagadás egyszerre-jelenléte? Az anya, az apa, a gyerek, a felnőtt, a szerető, a testvér megléte és hiánya, szerepei és e szerepek problematikussága? Hogy egyaránt volt forradalmár és önelemző beteg? Fiatalsága és öngyilkossága? Társadalmisága és személyessége? Mindezek együtt, egyszerre és egyetlen emberben, és ami még fontosabb: egyetlen nagy költői életműben.

Ezért történhetett, hogy 2005 Magyarországon József Attila éve volt, és hogy a költő jelentősége és népszerűsége eddig, a halála óta elmúlt körülbelül hetven évben semennyit nem csökkent. Sőt: akárhány kisajátítási, megcsonkítási, átértelmezési kísérletnek lehettünk is szemtanúi e hetven év alatt, a költő életműve, alakja és nimbusza mindezeknek egyáltalán nem esett áldozatául. Azt gondoljuk, minden újabb értelmezéssel, átértelmezéssel, minden újabb évfordulóval csak gazdagodott, ahogyan az igazán nagy művek és alkotók évszázadról évszázadra gazdagodni szoktak. József Attila születésének első százéves évfordulóját ünnepeltük idén.

Budapest, 2005. november

Jegyzetek

 Hozzászólás beküldése

 Hozzászólás beküldése

Várjon...

Aláírás*    Email*

Honlap:    Email publikus: