Taní-tani 2004/2005-ös tanév 4. szám
Heindl Péter
Az alternatív iskolák dilemmái
Levél a szakértők és a hivatalnokok egyeztetésének nehézségeiről
Kedves Gyuri!1
Csak nemrég olvastam el Az „alternatívok” alternatívái című írásodat, és egy ültő helyemben végigolvastam. Nagyon izgalmas és gondolatébresztő ez a kissé keserű hangú írás!
Az jutott eszembe, hogy az AJKP2-ban valami hasonló történik velünk, mint amiről a tanulmányodban írsz. Csináltunk Mánfán valamit3, amit hosszú munka eredményeként sikerült egy állami program rangjára emelni. Ez egyfelől nagyon jó, hiszen így sikerült a programunkhoz végre számottevő, stabilnak tűnő, normatív jellegű állami forrást szereznünk. Másfelől azonban fönnáll annak a veszélye, hogy az állami bürokrácia egységesítő és „rendszerbe illesztő” törekvése arra kényszerít bennünket, hogy a saját programunk lényegi elemeit módosítsuk a jelentős többletforráshoz való hozzáférés érdekében.
A legfőbb ilyen kényszert az előkészítő évnek a programban való kötelezővé tétele jelenti.
Talán emlékszel, hogy az előkészítő évet az eredeti programfejlesztő tanulmányba nem írtam bele. Egy kicsit tartottam tőle. A mánfai programnak ugyanis talán az az egyik legnagyobb előnye, hogy a tanulók nem külön, speciális iskolába járnak, hanem „normál” osztályokba, ahol az integrációt tulajdonképpen jórészt a középosztálybeli kortárscsoport „valósítja meg”. A kollégium iskolán kívüli „segítő eszköz”. A szerepe mindenekelőtt az, hogy azt a „sokkhatást” ellensúlyozza, ami a diákjainkat a kis, falusi, többnyire „szegénygyerekek” iskolájából megérkezve a nagyvárosi „polgárgyerekek” iskolájában éri. Leginkább ez a „kulturális sokkhatás” az, ami miatt olyan kevés, a legszegényebb, legképzetlenebb családokból származó fiatal szerez nálunk érettségi bizonyítványt. Mi erre kitaláltunk egy jó kis programot, de tény, hogy sokat szenvedtünk amiatt, hogy a hozzánk érkező gyerekek jelentős részének egy sor, a jó középiskolai tanulmányi eredmények eléréséhez szükséges „kulcskompetenciája” komoly fejlesztésre szorult az első gimnáziumi/szakközépiskolai években. Most is azt gondolom, hogy ezeknek a képességeknek a fejlesztését leginkább a „mozgó továbbtanulásra előkészítő” (MOTEL)4 programban folyó tehetségkutató-képességfejlesztő-pályaorientáló munka során kellene elvégezni. (Már legalábbis addig, amíg az általános iskolák pedagógiai programja – nem utolsó sorban a Szőke Judit-féle integrációs program segítségével – nem válik hatékony képességfejlesztő programmá.) Ehhez azonban a MOTEL programot kellene jelentős mértékben fejleszteni, de amíg ez nem valósul meg, addig lehet létjogosultsága az előkészítő tanévnek. Ezért fogadtuk el mi, mánfaiak a kollégiumi programunk kiegészítéseként – szándékaink szerint ideiglenes jelleggel – ezt az intézményt.
Számunkra azonban nagyon fontos volt, hogy az előkészítő év csak alternatívaként jelenjen meg az AJKP-ban.
Különösen két okból tartottuk (tartjuk) az AJKP előkészítő év alternatív jellegét fontosnak:
1. Soha nem gondoltuk azt, hogy a kollégiumba csak az előkészítő év képességfejlesztő programjára szoruló diákokat akarnánk felvenni. Sőt. Nagyon fontos, hogy a kollégiumnak különböző képességű fiatalok legyenek a lakói, olyanok is, akik érettségi után magas presztízsű egyetemi karokon tanulnak tovább, és olyanok is, akik középiskolai tanulmányaik után „mindössze” érettségihez kötött szakképzettséget szereznek, és az így szerzett szakmájukkal találnak maguknak (és családjuknak) tartós megélhetést biztosító boldogulást.
A kollégiumban is nagyon fontos a kortárscsoport szocializációs hatása. A jobb képességű fiatalok mind a tanulásban, mind a szabadidős tevékenység során „húzóerőt” jelentenek a többieknek.
Amennyiben az előkészítő év kötelező, a programban részt vevő kollégiumoknak két választásuk van: vagy nem vesznek fel az AJKP keretein belül jobb képességű tanulókat, és akkor lemondanak az egyik leghatékonyabb pedagógiai eszközükről, vagy felvetetnek a képességfejlesztő osztályba olyan gyerekeket is, akiknek arra semmi szükségük. (A programfinanszírozástól ösztönözve ahelyett teszik ezt, hogy például egy „normál” középiskola nyelvi előkészítő vagy kéttannyelvű osztályába iskoláznák be őket, ahol nem a magyar, hanem az idegen nyelvű kommunikációjuk fejlesztéséhez kaphatnának segítséget. Így még az is előfordulhat, hogy a feleslegesen elvégzett AJKP előkészítő év után egy diák kéttannyelvű gimnáziumba jelentkezik, s végül hat év alatt végzi el a középiskolát – igen szerény anyagi körülmények között élő családjának támogatásával. Jó nagy kiszúrás!)
2. Komolyan azt gondoljuk, hogy a képességfejlesztő előkészítő évet jobb lenne a kollégiumoknak egy hatékony képességfejlesztő programot is magában foglaló MOTEL programmal kiváltaniuk. Ezért a kollégiumokat érdekeltté kellene tenni abban, hogy minél több diákot készítsenek fel a MOTEL programban arra, hogy előkészítő év nélkül vehessenek részt az AJKP-ban. Amennyiben az előkészítő év kötelező, a kollégiumok pontosan az ellenkezőjében érdekeltek. Ha azonban lehetőség lenne arra is, hogy a diákok úgy kerüljenek be a kollégiumba, hogy valamely „normál” gimnáziumi vagy szakközépiskolai osztály tanulóiként kezdhessék meg tanulmányaikat, akkor a kollégium a MOTEL program képességfejlesztő funkciójának erősítésében lenne érdekelt. Hiszen így elérhetné, hogy egyre több jobb képességekkel rendelkező, de a program szociális bemeneti kritériumainak megfelelő diákot fogadhatna be az AJKP-s kollégisták közé, s így egyre több „húzóerőt” jelentő kollégista kerülhetne be a kollégiumba.
Sajnos az AJKP-s képességfejlesztő előkészítő év alternatívvá tételét – minden eddigi érvelés ellenére – sem a tavalyi, sem az idei beiskolázás idejére nem sikerült elérni. Miután a 2004/2005-ös tanévre szóló pályázati kiírásba az általad megfogalmazott kiírási kritériumokban foglaltaktól eltérően a kötelező előkészítő év került bele, Sipos Jánossal beszéltem a változtatás lehetőségéről. János akkor azt mondta: a minisztérium azért döntött a kötelezőség mellett, mert a normatív finanszírozás jellege miatt nem látták megoldhatónak, hogy a programnak egyszerre legyen egy négy- és egy ötéves változata. (Ez ugyebár egy tipikus bürokratikus szempont.) Akkor abban maradtunk, hogy a következő tanévtől úgy válhat alternatívvá az AJKP-s előkészítő év, hogy az ötéves kollégiumi programba felvehetők lesznek olyan, a középiskolai továbbtanulásra felkészültebb diákok is, akik nyelvi előkészítő osztályokban vagy kéttannyelvű középiskolai osztályokban kezdik meg ötéves középiskolai tanulmányaikat. Ez a megoldás azért is jónak ígérkezett, mert ily módon jelentősen növelhető az alacsony társadalmi státusú családokból származó, idegennyelvtudással rendelkező érettségizett fiatalok száma, azaz az AJKP nemcsak az érettségihez jutást, de ezzel párhuzamosan a magas szintű nyelvtudás elsajátítását is preferálta volna.
Így – ahogy azt Te is tudod – a Sipos Jánossal megbeszéltek alapján készítettük el a következő tanévre szóló pályázati kiírás és a program pedagógiai rendszeréről szóló miniszteri közlemény tervezetét. Ehhez képest a minisztérium megint a felkért szakértők javaslatával ellentétesen foglalt állást, és továbbra is fenntartotta az AJKP előkészítő év kötelező jellegét. Az erről döntő minisztériumi értekezleten a programvezető Héjj Kati is részt vett. Kati utóbb elmondta, hogy az értekezleten érvként az is elhangzott, hogy a jobb képességű hátrányos helyzetű tanulókat a 2000 óta működő Arany János Tehetséggondozó Programba5 kell beiskolázni, és a gyengébb képességűek számára marad (kötelezően) az AJKP előkészítő éve. Itt újra az állami bürokrácia érdekeivel szemben maradt alul a szakmai érdek: az állam négy éve működtet már egy más rendszerű, (elvileg) a hátrányos helyzetű diákoknak létrehozott középiskolai programot, hát annak is kell valami szerep…
Tény, hogy az a követelmény, amit másfél éve javasoltunk, nevezetesen, hogy az AJTP-ban – a továbbfejlesztési koncepció megfogalmazása szerint az addigi „főprogramban” – csak olyan gimnázium indíthasson újabb évfolyamot, amelyik vállalja, hogy egy kétéves átmenetet követően negyven százalékban már olyan diákokat vesz föl a program osztályába, akiknek a szociális háttere megfelel az integrációs normatívához fűzött szociális bemeneti kritériumrendszernek, sem a 2003-ban közzétett, sem a 2004-ben közzétett AJTP-s pályázati kiírásban nem jelent meg. Így, még ha sikerül is bürokratikus eszközökkel az AJKP-ból az AJTP-ba orientálni a jobb képességű, hátrányos helyzetű gyerekeket, fennáll annak a veszélye, hogy az AJTP végleg egy, a nyugati demokráciákban példa nélkül álló, államilag finanszírozott elitképző programmá válik. Ellenpólusaként az AJKP-ból pedig egy, az iskolai szegregáció összes „szokásos” jegyeit magán viselő program lehet – ha engedjük.
Szóval jó lett volna, ha az integrált oktatást segítő AJKP a külön „tehetséggondozó” osztályokat fenntartó AJTP konkurenciájaként működhetett volna (derüljön ki, melyik program hatékonyabb!), és nem a tanulók képességei határozták volna meg, hogy ki melyik programba kerüljön!
Summa summarum, pillanatnyilag Mánfán sem egyértelmű, hogy az előkészítő osztállyal nyertünk-e, vagy inkább veszítettünk.
Tavaly az előkészítő osztályba szinte csupa olyan gyereket iskoláztunk be, akinek valóban szüksége van a „normál” középiskolai osztályba kerülést megelőző képességfejlesztő munkára. Árulkodó tünet, hogy a mánfai kollégium működésének nyolc éve alatt korábban még soha nem fordult elő, hogy a tanulók tömegesen jártak volna az iskola mellé, most viszont az előkészítősökkel már többször előfordult, hogy több mint a felük nem ért oda a mánfai kollégiumból az előkészítő évet tartó komlói középiskolába. Túl homogén a csoport, hiányzik a kortárs húzóerő…
Azt gondoltuk, talán javíthatunk a helyzeten, ha magunk szervezünk egy, kifejezetten az alternatív pedagógia eszközrendszerével dolgozó, hangsúlyozottan a kulcskompetenciák fejlesztését felvállaló előkészítő évet. Összefogtunk a budapesti Külvárosi Tanodával, és beadtunk egy kérelmet a minisztériumnak, hogy a főként csak hagyományos eszközökkel dolgozó komlói középiskola helyett a következő tanévtől egy, a Külvárosi Tanoda pécsi tagozataként működő, általunk megszervezendő osztály láthassa el az előkészítő évfolyam feladatait. A kérelmet elutasította a minisztérium. Szóban azt a tájékoztatást kaptuk: ha a kollégium szervezné az előkészítő évet, „az már egy másik program”. Újabb bürokratikus érv.
Persze még csak hat hónapja fut az AJKP, és elképzelhető, hogy az eddig felmerült gondok egy része csak gyermekbetegség. A mánfai kollégium most igyekszik korrigálni – a veszélyekre reagálva – programját, továbbá próbálja rávenni a komlóiakat, hogy több projektet tartsanak, és kevesebb matekkorrepetálást vagy definíciómagolást végezzenek a gyerekekkel. Na ja. És bízunk abban, hogy a következő évi pályázati kiírás majd jobb lesz, s a most kiadott miniszteri közleményt is sikerül majd módosítani.
Akkor rólunk most ennyit.
*
Visszatérve a tanulmányodra:
Arra hívod fel az „alternatívokat”: „Álljunk ellent minden statisztikai, mennyiségi mérésnek, hozzáadottérték-számításnak. Vetessük ki az iskoláinkat a rangsorokból.” Ezek a felszólító mondatok így, felkiáltó jel nélkül is ütnek. A tanulmány legprovokatívabb mondatai.
A helyzet igen érdekes. Az utóbbi évtizedekben a „fejlett világban” mindenhol előtérbe került, hogy a gyermekek egyéni képességeinek, készségeinek fejlődését mérni kell, időről időre ki kell mutatni a nevelés során „hozzáadott értéket”. Ez szerintem nagyon jó, a mérések segítik a pedagógusnak az egyes gyerekkel végzett munkáját. Másfelől azonban gáz, ha kizárólag az állam által meghatározott tartalmú mérések alapján ítélik meg az iskola munkáját.
Az egyik kormány ezt akarja mérni, a másik kormány meg azt. A politikai szándék aztán még módosulhat a bürokrácia érdekrendszerén átszűrve (lásd fent), s végén a központi akarat által meghatározott mérési és értékelési rendszer egészen érdekes – senki által nem kívánt – irányba ösztönözheti a közoktatás szereplőit.
Egyébként is: honnan tudja azt az állam, hogy nekem, szülőnek vagy a gyerekemnek mitől jó egy iskola? Speciel nekem most valószínűleg a legfontosabb szempontom az, hogy a gyerekeim olyan általános iskolába járjanak, ahol jól érzik magukat.
Üdv,
Pécs-Mánfa, 2005. február-március
Jegyzetek
1 Ez a levél Horn Györgynek íródott lapunk 30-31. számában megjelent írása nyomán. A levelet a szerző és a címzett hozzájárulásával közöljük. Továbbra is várjuk olvasóink hozzászólásait az alternatívok helyzetéről szóló vitához.
2 AJKP – „Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Kollégiumi Programja”. Az AJKP keretében középiskolás kollégiumok kaphatnak kiegészítő normatív támogatást azért, hogy legfeljebb nyolc osztályt végzett és gyermekük után szociális helyzetük miatt rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő szülők gyermekeit, illetve állami gondozott fiatalokat gimnáziumok és szakközépiskolák integráltan oktató (tehát nem külön hátrányos helyzetű gyermekek számára létrehozott) nappali tagozatos osztályaiba beiskolázzák, majd az érettségi bizonyítvány megszerzéséig tanulmányaikat segítsék az OM által kiadott ún. „pedagógiai rendszer” alapján. A programot az AJTP (Arany János Tehetséggondozó Program) elemzésére és továbbfejlesztésére létrehozott munkacsoport javaslatára indította el az Oktatási Minisztérium 2004-ben.
3 A Collegium Martineumról, a mánfai tehetséggondozó alapítványi kollégiumról részletesen szó esik a Heindl Péterrel készült interjúban a lap 30-31. számában.
4 MOTEL – „mozgó, továbbtanulásra előkészítő szolgálat”. Ez a mozaikszó egy olyan tevékenységkört takar, amelyet az AJKP-ben részt vevő kollégium és/vagy egy vele együttműködő civil szervezet végez. A MOTEL szolgálat feladata rendszeres iskola- és családlátogatásokon, nyári táborokon, bentlakásos kollégiumi hétvégéken, intenzív levelezésen és különféle kulturális rendezvények szervezésén keresztül minél több, a szociális bemeneti kritériumoknak megfelelő általános iskolás gyermeket felkészíteni arra, hogy az általános iskolát befejezve részt vehessen az AJKP-ban.
5 AJTP – Arany János Tehetséggondozó Program. A programot az Oktatási Minisztérium indította el 2000/2001-es tanévtől olyan, kistelepüléseken élő „tehetséges” gyermekek számára, akiknek „továbbtanulása tőlük független okokból nem biztosított”. A programba bekerült, többnyire a legjobb továbbtanulási eredményeket felmutató gimnáziumok listáján előkelő helyen szereplő középiskolák közül kiválasztott gimnáziumok és a velük együttműködő kollégiumok vállalták a programba kerülő diákoknak egy-egy külön AJTP-s osztályban való tehetséggondozását és felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítését. A programot kezdettől fogva nyilvános kritika érte a hátrányos helyzetű fiatalok nevelésével foglalkozó szakemberek részéről többek között amiatt, hogy nem határoz meg – ellentétben a később indított AJKP-val – a hátrányos helyzetre vonatkozóan kötelezően érvényesítendő „szociális bemeneti kritériumokat”. A programot elemző és továbbfejlesztésére javaslatot tevő munkacsoport tagjaként Liskó Ilona oktatáskutató (a Felsőoktatási Kutatóintézet jelenlegi igazgatója) az első három évfolyamba járó diákok szociális hátterét elemző tanulmányában megállapította, hogy „a rendelkezésünkre álló adatok elemzéséből az derül ki, hogy jelenleg a program osztályaiban egyötödnyire becsülhető azoknak a tanulóknak az aránya, akik több szempontból is hátrányos helyzetűnek nevezhetők, illetve akikről feltételezhető, hogy olyan hátrányos családi körülmények között élnek, hogy a program keretében kapott támogatás nélkül valóban nem tanulhatnának gimnáziumban tovább.” (Liskó Ilona: Az Arany János Tehetséggondozó Program tanulóinak társadalmi összetétele. Kézirat [2003])
Hozzászólás beküldése
Hozzászólás beküldése