Rovat: Tájékozódás

Mivel Ausztriában nem iskolakötelezettség, hanem tankötelezettség van, a szülőre van bízva, hogy gyermeke milyen módon sajátítja el a tananyagot. A szülők keresnek helyiségeket, tanárokat, illetve részben saját maguk tanítják a gyerekeiket. Ők döntik el, hogy milyen pedagógiai elvek szerint tanuljanak a gyerekek. A mi legtöbb iskolánk valamilyen „keverék”: van, ahol a Montessori-elemek hangsúlyosabbak, van, ahol a Wild-házaspár, Freinet vagy Piaget pedagógiai elképzelései játszanak nagyobb szerepet. Ami mindenhol egyaránt fontos, az az, hogy figyeljenek a gyerekekre.

Európa szereti magát egyenlőségpártinak beállítani, az Egyesült Államokban viszont jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy munkások és bevándorlók is bejutnak az egyetemre.

A bioélelmiszerek nem feltétlenül kerülnek sokkal többe, mint a hagyományosak. Aki ugyanis bioélelmiszert vásárol, az sok minden mást nem vesz meg. A bioélelmiszerek ára pedig lassan csökkenni kezd, illetve egyre inkább lehet találni olcsóbban árusító biotermelőket. Ami a kérdésedet illeti: általában akkor kezdenek a biotermékek népszerűbbek lenni, amikor az élelmiszeriparban valamilyen botrány tör ki. Például a kergemarhakór kapcsán kezdtek rájönni az emberek, hogy a biotej olyan tehenek tejéből készül, amelyeket nem etetnek birkacsontliszttel, hanem csak a legelők zöld fűjével. A paprikabotrány idején rengetegen kerestek biopirospaprikát, a madárinfluenza-járvány jó reklámot jelent a biocsirkének. Az ilyen alkalmi érdeklődők aztán rászoknak a biotermékekre, és a biopiacok rendszeres látogatói lesznek. A környezetvédők is egyre inkább állítják, hogy a környezetkímélő biogazdálkodás a jövő útja.

Amikor valahol elkezdek az egészséges táplálkozás kapcsán a húsról beszélni, a hallgatók döbbenten szoktak rám nézni: akkor ti nem esztek húst? Kevés húst eszünk, az igaz, de hogy egészségesen táplálkozik-e valaki, nem attól függ, hogy eszik-e húst vagy sem, hanem sokkal inkább attól, mennyit és milyen minőségűt.

Ez az írás azoknak a diákoknak (és az ő tanáraiknak, szüleiknek, jó barátaiknak) szól, akik… Nos, hogy kik is a címzettjei az alábbi kommünikének, az bővebb kifejtést igényel, sőt: ez teszi ki mondandóm első felét.

A 2005. április 16-i holokauszt emléknap programját böngészve találkoztam először ezzel a kérdéssel, s alaposan elgondolkoztam rajta. Van-e a szenvedésnek neme? – hangzott az estére meghirdetett beszélgetés címe, és az alcím: Nők a holokausztban. Az alcím tehát egyértelművé tette, hogy női történeteket fogunk hallani, s ez önmagában bizonyítja, hogy igen, vannak tehát női történetek, létezik női szenvedés, a szenvedésnek tehát van neme.

A civil szervezetek, így a pedagógus szakmai szervezetek is – a rendszerváltáshoz kötődő egyesülési törvény megalkotásától – 1989 eleje óta működhetnek szabadon Magyarországon. Mindeddig kevés figyelem esett e szféra tevékenységére. Ideje áttekinteni tevékenységüket, helyüket az oktatási rendszerben, s érdemes megismerni együttműködésük történetét is.

Riportsorozatunk minden felelősségét érző és vállaló pedagógusnak, szülőnek, gyermekekkel foglalkozó felnőttnek szól, aki szeretne egy kicsit javítani a felnövekvő nemzedék már kialakult vagy kialakulóban lévő helytelen táplálkozási szokásain és romló egészségi állapotán. A Taní-tani 20-21. számában a cukorról és szervezetünkre gyakorolt hatásairól, a 22-23. számban a lisztekről és a gabonákról, a 24-25. számban a zsírokról, olajokról beszélgettünk. Ezúttal egy kicsit hosszabb kényszerszünet után az adalékanyagok kérdésköre került nagyító alá.

Az alábbi kérdőív voltaképpen reklámanyagnak készült a Millenárison rendezett tavaly év végi nagy oktatási kiállításra, hogy a lap iránti érdeklődést ösztönözze. A lapot kiadó Független Pedagógiai Intézet standján találkozhattak vele a látogatók. Huszonöten töltötték ki. (Nagyon kevesen. Jelezve, hogy egy pedagógiai lap, egy pedagógiai kérdőív mennyi érdeklődésre számíthat pillanatnyilag.) (Mit érdemel?)

A könyv, amelyet a magyar olvasó kezében tarthat, milliós példányszámban kelt el az USA-ban. Lefordították németre, franciára, olaszra, hollandra, spanyolra, portugálra, svédre, dánra, norvégre, finnre, ivritre, görögre, horvátra és japánra. És Barta Judit fordításában 2004-ben megjelent magyarul is. A könyv története a következő: 1958 áprilisában Harald Hart amerikai kiadó megkérdezte az akkor 75 éves Neill-t, mit szólna ahhoz, ha ő összeállítana egy könyvet Neill korábbi könyveiből, kiemelve azokból a legfontosabb gondolatokat. Neill kezdeti tartózkodás után beleegyezett, és ugyanezen év decemberében már át is nézhette a válogatás első változatát.

Fritz Zsuzsa – mindenki Fricije – közismert és közkedvelt személyiség a zsidó ifjúság (és szüleik) körében. Ha azt mondanám rá egyszerűen, hogy „tanár”, nem fedné híven a tevékenységét, és különösen nehéz lenne magyarázatot találni arra, hogy mitől is lett Frici vitathatatlan tekintély és rajongásig szeretett vezető egy személyben. Tanít újabban a Scheiberben is, ám híre elsősorban nem innen terjedt el, hanem a szarvasi táborból és a Bálint Házban működő Forrás Oktatási Központból. Én magam előbb hallottam Frici varázsáról (a saját kiskamasz gyerekemtől, anno), minthogy személyesen megismertem volna. Aztán az első találkozáskor rácsodálkoztam: jé, ez a Frici nem „egy gyerek” (eszembe se jutott volna pedig más lehetőség, olyan gyakran említődött a neve a tábori élménybeszámolókban). Amikor összefutunk, vagy a nevét olvasom valahol, azóta azon csodálkozom: hogyan szorulhatott egy „felnőttbe” ennyi energia és kreativitás?