Rovat: Könyvek, események, hírek
Budapest. Tündérpalota. Október. Erőtlen napsütés. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Könyvtárostanárok. Félelmekkel teli bizakodás. Újsághírek, levelezőlisták információi, elhalasztott folyóirat-rendelések. Beletörődés? Jövőkép? A helyzet ismeretében?
2006. április 27-én az Educatio új számának bemutatásával egybekötött konferenciát rendeztek Mérleg, 2002–2006 címmel, melyen az előadók az elmúlt kormányzati ciklus oktatáspolitikájának teljesítményét értékelték.
A Supernova a Marson és a Mars-kutatás legújabb eredményei című könyv első része, melyben a szakkör történetével ismerkedhettem meg, nagyon érdekfeszítő volt a számomra. Fizikatanárként jó ötlettárnak is mondhatnám, persze az ezzel járó munka is megjelenik a szemem előtt (versenyre felkészítés, éjszakai észlelések stb.).
Szövegek párbeszéde (Az intertextualitás gondolata az irodalomban, az irodalomtudományban és a magyartanításban) ijesztő címmel tartott konferenciát és szakmai napot május 13-án a Magyartanárok Egyesülete az Országos Széchényi Könyvtárban.
A könyvet szinte találomra választottam ki, és bár megfogott a címe, nem gondoltam, hogy ennyire megrázó lesz végigolvasni. Nemcsak a téma miatt, hanem azért is, mert folyamatosan idéződtek fel a halállal kapcsolatos emlékeim.
Az Országos Közoktatási Intézet május 18-án, az érettségi hajrá kellős közepén szakmai napot szervezett az új érettségi első bevetésének tanulságairól. Az alapot a tavaly májusi érettségi tapasztalatait összegző kutatás jelentette, majd a szakmai közönség kérdéseket fogalmazott meg az új érettségivel kapcsolatban.
A Felsőoktatási Kutatóintézet és a Magyar Szociológiai Társaság Oktatásszociológiai Szakosztálya május 22-én tartotta az Educatio folyóirat Óvodák című számához kapcsolódó konferenciáját a Professzorok Házának földszinti előadójában. A hat előadón és a szervezőkön kívül körülbelül negyven érdeklődő vett részt a kis késéssel kezdődő, szervezett eszmecserén.
Gyerekkoromban nem tartottam különlegesnek, hogy szüleim tartják a kapcsolatot volt tanáraikkal s azok családjaival. Nem akarok keseregni, hogy ez ma már elképzelhetetlen – azt remélem, ma is születnek éltre szóló tanár-diák, sőt mester-tanítvány kapcsolatok, melyek szeretetéből olykor egy-egy „kis kóbormacska” is részesül. Abban pedig biztos vagyok, hogy A magyartanítás mestersége – Mestertanárok a magyartanításról című kötet szereplői, Egedy Mária, Kulcsár Adorján, Zsuffa Zoltánné, Mohácsy Károly, Orosz László, Madocsai László, Jobbágyné András Katalin, Márton János, Jelenits István és Honti Mária nem egy család beszélgetési során jelentették a maguktól értetődő élményt, hogy az igazi tanárokra nem is lehet másként, csak tisztelettel és hálával gondolni.
A könyv műfaja szerint önéletrajz. Szerzője elmeséli az életét a születéstől egészen fiatalember koráig, a boldog békeévektől a II. világháború végéig. A mesélés nagyon gyakran belső történeteket jelenít meg, ez a szerző jellemző írói eszköze. Az élettörténet nem átlagos, hogyan is lehetne az, mikor a kora ifjúság épp a háborúval esik egybe. Ráadásul az életútban meghatározó jelentőségű a nagyon hamar bekövetkező személyes katasztrófa, a megvakulás. Ez számtalanszor, mintegy eleve elrendelésként, az élet nagyon fontos pontjain eldönti a lépések irányát és sorrendjét, néha úgy, hogy korlátoz, de sokkal gyakrabban úgy, hogy lehetőséget ad olyan dolgok meglátásához, amelyeket a hétköznapjaiba zárt ember sohasem érzékelhetne. Ha a tanulságokat csupán ennyibe vesszük, akkor az előző mondatban leírtak elégségesek lehetnek arra, hogy a könyvet összefoglaljuk.
A Tiszatáj Alapítvány kiadott egy Kosztolányi-regényt, amely először és utoljára 1932-ben jelent meg, s amelynek létéről a tájékozottabb Kosztolányi-hívek sem tudtak. A regény címe a külső borító és a könyv gerince szerint Az aranysárkány, a – könyvészetileg mérvadó – belső borító szerint pedig Aranysárkány, s a cím alatt, mintegy alcímként, olvasható egy meghatározó információ: „Átdolgozott, ifjúsági kiadás”. A hátsó borító arról tájékoztat, hogy Kosztolányi maga alakította át regényét az ifjúság számára.
A Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért, valamint az Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért 2005. április 14-15-én Alternatív konferencia a gyermekek védelmében címmel tanácskozást rendezett. Domszky András főiskolai tanár, tudományos kutató A gyermekvédelem szervezeti felépítése és szakmai tartalma közti ellentmondások-ról fejtette ki álláspontját, Herczog Mária, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa pedig Az intézményes- és rendszerbántalmazás-ról. Azaz arról, amikor maga az intézmény, illetve a rendszer működik oly módon, hogy az a gyermekek számára bántalmazássá válik.
Ma már kevesen tudják, hogy az 1960-as évek közepéig a pályakezdők munkába állítása állami bizottságok jogköre és feladata volt. Ezek, jó esetben személyes igényekhez is igazodva, még inkább nexusok, előjogok, formális-informális erőviszonyok nyomvonalán kötelező hatállyal kijelölték a friss diplomás állomáshelyét. Természetesen közérdekre, társadalmi szükségletekre hivatkozva. Aztán 1965-ben új, „liberális” rendelkezés született. Az állásajánlat kötelező érvénye megszűnt; a végzős – főleg, ha helyzete megengedte – nemet mondhatott a bizottságnak. „Tanári állást – jelezhettük – nem fogadok el.”
120 éve született Löllbach Emma Domokos Lászlóné reformpedagógus, aki 90 évvel ezelőtt nyitotta meg Budán a magyarországi reformpedagógiák első intézményét, az Új Iskolát. Az évfordulón tervezett emléktábla-koszorúzáson 2005. április 7-én fél 10-től kezdődően minden volt tanítványt és érdeklődőt tisztelettel vár a XII. kerületben a Bíró utca 16. szám alatt a Magyar Pedagógiai Társaság.