Rovat: Ezerkilencszázötvenhat

A regény egy magyar menekült leány, Kiss Penny, naplója 1948-tól 1956-ig. A második világháború utáni Angliában átélt élményeit és lelki küzdelmét írja le. Penny két különböző világban él: Angliában mint diáklány és később mint tanár részt vesz az ország társadalmi és kulturális életében, ugyanakkor nem tud elszakadni Magyarországtól, ahova soha többé vissza nem mehet, ahol apja és rokonai a kommunista rendszerben élnek.

A védelemre szoruló gyermekek és fiatalkorúak helyzetének alakulása különösen éles fényt vet a felnőtt társadalom felelősségtudatára. Egy-egy magyar jelenkor-történeti korszak ábrázolásánál is különös jelentőséggel bír. Igaz ez az ún. szocializmus építésének korszakára nézve is. A II. világháborút követő, főként pedig az 1947/48-as „fordulat” utáni évtizedek történése sem teljes a gyermekek és fiatalkorúak életének sokoldalú bemutatása nélkül. Az 1956-os „ellenforradalom” ilyen szempontú értelmezése, hatásának érzékeltetése a cél az alábbi dokumentum bemutatásával

Hogy ehette bele egy rendszer annyira magát a húsomba, a lelkembe, a csontjaimba, hogy eszmélésem idején (az 1960-as évek közepe-vége) többször is megfordult a fejemben: Mi van, ha mégis bűnös az apám?

Mára sikerült ennek a reményekkel teli, izgalmas időszaknak az eseményeit meghamisítani, emlékeit zavarossá tenni. De ha valaki beleolvas a Petőfi Kör hiteles jegyzőkönyvek alapján ismertetett vitáiba (amelyeket már a rendszerváltozás után jelentetett meg a Kelenföld Kiadó és az ELTE Politikatudományok Tanszékcsoportja) vagy az Irodalmi Újság 56-os számaiba, akkor talán világossá válik számára, hogy itt elsősorban a baloldali értelmiség reformtörekvéseiről volt szó. Hogy sem akkor, sem később nem a kapitalizmus restaurációja volt a cél, hanem – bár ez a kifejezés a Prágai Tavaszkor született, ám a lényeget tekintve a cél ugyanaz – egy emberarcú és működőképes szocializmus.