Taní-tani 2005/2006-os tanév 3. szám

A közelgő ötvenedik évforduló alkalmából olyan dokumentumot adok közre, amely a budapesti pedagógusok és tanulók szereplésére vet egy halvány fénysugarat. A jelentés ízelítőt ad a pedagógusok forradalomban való részvételének néhány jellemző megnyilvánulásából s a reakcióból, amelyet a hatalomba visszasegítetteknél kiváltottak.

Én nagy félelemmel, belső rettegéssel és egyben kíváncsisággal érkeztem Bajára, első munkahelyemre – mint kezdő tanár. Az a néhány gyakorlóóra, melyen az utolsó évben Szegeden, a Radnóti Gimnáziumban végigkergettek, majdhogynem semmit sem ért...

A gyermekkor 20. századi megítélése – jobban mondva konstrukciója – alól kifordult a nyugati civilizáció. Hajlamosak vagyunk a „gyermekkor halálát” vizionálni, ám könnyen megfeledkezünk arról, hogy a veszni látszó „védett gyermekkor” valójában nem (volt) más, mint az iparosodó és városiasodó társadalmi berendezkedés következménye.

Néhány éve foglalkozom az angliai summerhilli iskolával. Ez az iskola a ma létező demokratikus iskolák legrégebben működő „példánya”. Ami az iskolát 180 fokban mássá teszi, mint a „normális” iskolák (beleértve a legtöbb ún. alternatív iskolát is), az az, hogy Summerhillben nem kötelező az órák látogatása. Ennek ellenére vannak órák, melyeket a tanárok kötelezően megtartanak.

Társadalmunkban a gazdaság fejlődése és a jövedelmek átlagos növekedése mellett aggasztóan, a társadalom elemi integráltságát veszélyeztetően növekszik a társadalom egyes rétegei közötti különbség mind az anyagi javakhoz, mind a kulturális javakhoz való hozzáférésben...

Ez a történet a magyarországi komprehenzív iskolamozgalom kálváriájáról szól. Apropóját az adja, hogy ez év tavaszán az ún. KOMP-csoport (a „magyar komprehenzívek”) felhívást adott közre, történetében immár a másodikat, az iskolarendszer szétszakadása ellenében kínált alternatíváról, és ezt sajtótájékoztatón ismertette.

Az elmúlt évtized gyökeres változásokat hozott a hazai művészetoktatásban. A szakpolitikusok és a szakma képviselői úttörő feladatot láttak el akkor, amikor kiszélesítették a képzésben részt vevők körét, és a hagyományokban gazdag zeneoktatás mellé a többi művészeti ágat is átemelték a közművelődésből a művészeti oktatásba. Elkészült a művészeti ágak tanterve, követelményszintje, így európai mércével mérve is jelentős előrelépés volt az alapoktatás ilyen szintű kiterjesztése. A régi, nagy hagyományokkal rendelkező műhelyek stabil finanszírozáshoz jutottak, s emellett olyan térségekben is hozzájuthattak a gyermekek az igényes művészeti oktatáshoz, ahol ez addig nem adatott meg.

A szóban forgó írás végén olvasható bekezdéssel kezdem. Azzal a momentummal, amely a magyar alapfokú művészetoktatás alapjainak újragombolásától a párizsi zavargásokig jut gondolatban. Hatásos analógia, amely a cikkben nem került kifejtésre, így nem derült ki számomra az összefüggés lényege. Félek azonban arra következtetni, hogy a reformok mindenáron történő kikényszerítése ellen hangjukat felemelőknek hasonló fenyegetéssel kellene számolniuk.

Ülök a Nyugatiban a Vác felé induló vonaton tegnap este 7⁵⁵-kor, és hallgatom a két jól öltözött, középiskolás korúnak ítélt fiatalember beszélgetését. Egyikük löki a rizsát, hencegően hablatyol a havernak, aki megértően helyesel, és néha még biztatóan bele is szól, hogy ne lohadjon a lelkesedés. Nem nagyon figyeltem rájuk, de aztán hirtelen ezt hallom: „…Mit akarok még? Ittam, nőket szereztem, balhéztam, TANÁROKAT MEGALÁZTAM.”...

Egy-egy új lapszám megjelenésekor – már majdnem hagyományosan – a szerkesztő ismerkedésre, beszélgetésre hívja az olvasókat, szerzőket, munkatársakat. Ez a meghívó ezúttal elmaradt. Helyette csak egy levél ment, néhányuknak, akiket elértem, kérdéssel a személyesen feltett kérdés helyett, milyen iskolai ügy van éppen most a kezük ügyében, milyen iskolai gond, öröm, feladat foglalkoztatja őket éppen. Néhányuk írt, legnagyobb örömömre. Ezek a levelek következnek alább. (TG)

A bioélelmiszerek nem feltétlenül kerülnek sokkal többe, mint a hagyományosak. Aki ugyanis bioélelmiszert vásárol, az sok minden mást nem vesz meg. A bioélelmiszerek ára pedig lassan csökkenni kezd, illetve egyre inkább lehet találni olcsóbban árusító biotermelőket. Ami a kérdésedet illeti: általában akkor kezdenek a biotermékek népszerűbbek lenni, amikor az élelmiszeriparban valamilyen botrány tör ki. Például a kergemarhakór kapcsán kezdtek rájönni az emberek, hogy a biotej olyan tehenek tejéből készül, amelyeket nem etetnek birkacsontliszttel, hanem csak a legelők zöld fűjével. A paprikabotrány idején rengetegen kerestek biopirospaprikát, a madárinfluenza-járvány jó reklámot jelent a biocsirkének. Az ilyen alkalmi érdeklődők aztán rászoknak a biotermékekre, és a biopiacok rendszeres látogatói lesznek. A környezetvédők is egyre inkább állítják, hogy a környezetkímélő biogazdálkodás a jövő útja.

Európa szereti magát egyenlőségpártinak beállítani, az Egyesült Államokban viszont jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy munkások és bevándorlók is bejutnak az egyetemre.

Mivel Ausztriában nem iskolakötelezettség, hanem tankötelezettség van, a szülőre van bízva, hogy gyermeke milyen módon sajátítja el a tananyagot. A szülők keresnek helyiségeket, tanárokat, illetve részben saját maguk tanítják a gyerekeiket. Ők döntik el, hogy milyen pedagógiai elvek szerint tanuljanak a gyerekek. A mi legtöbb iskolánk valamilyen „keverék”: van, ahol a Montessori-elemek hangsúlyosabbak, van, ahol a Wild-házaspár, Freinet vagy Piaget pedagógiai elképzelései játszanak nagyobb szerepet. Ami mindenhol egyaránt fontos, az az, hogy figyeljenek a gyerekekre.

2006. április 27-én az Educatio új számának bemutatásával egybekötött konferenciát rendeztek Mérleg, 2002–2006 címmel, melyen az előadók az elmúlt kormányzati ciklus oktatáspolitikájának teljesítményét értékelték.