Taní-tani :: vitacikkek

2006. november 25-én került sor a vitára a Taní-tani 38. száma bemutatójának keretei közt, az OFOE szakmai napjának egyik programjaként az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban. A beszélgetés azt a polémiát folytatta, amelyet a lap 36. számában T. István György tanár indított el a Gyógytornászok ideje: Tanári töprengés az iskolai erőszakról és erőszakmentességről című cikkével. A lap 37. és 38. számában Fenyő D. György és Achs Károly tanárok reagáltak az írásra. A 2006. november 25-i vitán mindhárman jelen voltak. A beszélgetés moderátora Misley Judit, az AKG könyvtárosa, a Taní-tani munkatársa volt. A jelenlévők közül rajtuk kívül Csillag Ferenc, az FPI igazgató-helyettese, Kádár Judit, a váci Nevelési Tanácsadó pszichológusa, Galambos Márta, a PDSZ elnökségi tagja, és Kósáné Orma Vera, iskolapszichológus, szakíró mondták el a véleményüket.

A humán oldalon munkájukat végző civil szervezeteket ütötték arcul az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságában 2006. november 15-én, amikor a költségvetési törvény tervezetéhez és az oktatási törvény módosítása tervezetének napirendjeihez érkező szakmai szervezetek képviselőinek nem adtak szót...

Jó kis feladat T. István György „pofozós” cikkéről írni. Persze, könnyen meg lehetne oldani: ki kell jelenteni, hogy gyereket pofozni nem szabad. Sőt: gyereket pofozni nagyon nem szabad. Még sőtebb: gyereket pofozni tilos!!! Meg, hogy ejnye, T. István György, jaj, jaj, jaj!!! Csakhogy ezért kár egy szót is írni.

… Ami írásod keserűségét, személyes megszenvedettségét illeti: mélységes rokonszenvvel és szomorúsággal tölt el. Nehezen tudom elképzelni, bár nyilván van ilyen, hogy valakit ez a pálya ötven éves korára ilyen sok és ilyen mély dühvel és keserűséggel töltsön el. Mint írói alkotást, mint személyes vallomást, mint költészetet szeretem is az írásodat. Ám mint a pedagógiáról valamit állító magyar nyelvű szöveget végtelenül elhibázottnak, veszélyesnek és károsnak érzem…

Az elmúlt évtized gyökeres változásokat hozott a hazai művészetoktatásban. A szakpolitikusok és a szakma képviselői úttörő feladatot láttak el akkor, amikor kiszélesítették a képzésben részt vevők körét, és a hagyományokban gazdag zeneoktatás mellé a többi művészeti ágat is átemelték a közművelődésből a művészeti oktatásba. Elkészült a művészeti ágak tanterve, követelményszintje, így európai mércével mérve is jelentős előrelépés volt az alapoktatás ilyen szintű kiterjesztése. A régi, nagy hagyományokkal rendelkező műhelyek stabil finanszírozáshoz jutottak, s emellett olyan térségekben is hozzájuthattak a gyermekek az igényes művészeti oktatáshoz, ahol ez addig nem adatott meg.

A szóban forgó írás végén olvasható bekezdéssel kezdem. Azzal a momentummal, amely a magyar alapfokú művészetoktatás alapjainak újragombolásától a párizsi zavargásokig jut gondolatban. Hatásos analógia, amely a cikkben nem került kifejtésre, így nem derült ki számomra az összefüggés lényege. Félek azonban arra következtetni, hogy a reformok mindenáron történő kikényszerítése ellen hangjukat felemelőknek hasonló fenyegetéssel kellene számolniuk.